2010. október 31., vasárnap

Azonos? Különböző? Miért fontos ez?

Az azonosságok és különbözőségek, az apró eltérések felismerése a sikeres tanulás alapfeltétele, különösen az írás és olvasás elsajátításához nélkülözhetetlen.
Az olvasás tanításában az ép, jó érzékszervi működés elengedhetetlen feltétel. Mivel az emberi tanulás nagy részben a vizualitásra épül, e terület fejlettsége kihat más pszichikus funkciókra is, és végső soron a tanulás eredményességét is jelentősen befolyásolja.

Miért kezelik az olvasástanítást kiemelt fontossággal?

A tét nem csupán az, hogy év végére megtanul-e a kis elsős jól olvasni, vagy sem. (Bár ez sem elhanyagolható tényező.) Ennél is fontosabb azonban az az érzés, amely a gyermek és az olvasás között kialakul. Az olvasás sikerélményének megélése feltétele a későbbi jó tanulmányi eredményeknek. Az olvasási igény kialakulása teszi majd lehetővé a tanulás önálló formáját, amikor gyermeke saját érdeklődésének, kíváncsiságának kielégítésére fog könyvet. Az első osztályban még nem igazán beszélhetünk az olvasás szeretetéről, hiszen a benne való jártasság ezt még a gyerekek többségénél nem teszi lehetővé. Az olvasás megkedveltetése a későbbi évek feladata, első osztályban a biztos alapok lerakása a cél.

Mi az olvasás?

Az olvasás megtanulása tulajdonképpen egy jelrendszer megismerésére épül. A jelek a betűk, amelyek a hangok írott formái. A magyar abc 44 betűje közül szinte valamennyit aktívan használjuk a mindennapi életben. Nem könnyű ennyi betű felismerése, hangoztatása, összeolvasása. Az olvasás a hangok jeleinek, a betűknek képi megkülönböztetése, amely a megismerés és a begyakorlás során az agyban raktározódik. Az olvasásnak tehát alapfeltétele a tiszta látás és az agy pontos, hibátlan működése, ami a jelrendszer felfogásából, a memorizálásból és az előhívásból áll. Az olvasástanítás első lépése a betűk megtanítása.

Milyen feltételei vannak a betűk eredményes elsajátításának?

Az ép, megfelelő érzékszervi működés elengedhetetlen feltétel. Ez biztosítja ugyanis, hogy gyermeke el tudja sajátítani a sorolvasáshoz igazodó egyenletes szemmozgási beidegződést. Az olvasás sikere a figyelemkoncentráción is múlik. Olvasás közben ugyanis elkalandozhat a figyelem, ha az olvasott szöveg nehéz és érdektelen. Fontos tudnia, hogy a színes ábrákra, képekre, betűkre jobban felfigyelnek a gyerekek. Az átlagostól eltérő, változatos megjelenítéssel, játékossággal, ötletességgel a figyelem fennmaradását, tartósságát is biztosíthatjuk.

A látás területén jelentkező olvasási zavar fejlesztése

Azonosságok-különbözőségek felismertetése: Óvodáskortól lehet játszani olyan játékokat, melynek célja az azonosságokon, különbözőségeken alapulnak. Ilyen például a gyöngyfűzés. Fűzzön egy nyakláncot, mely különböző színű golyócskákból áll, majd kérje meg gyermekét, hogy készítsen pontosan ugyanilyen láncot.
De ugyanezt a célt szolgálják - szinte valamennyi gyermekújságban megtalálható - "Keresd meg az 5 eltérést a két kép között!" típusú rejtvények.

Gondjai vannak gyermekének az egyes betűk vagy szavak felismerésével? Ez az ún. Gestalt-látás, az alakszervezési folyamat fejletlenségeiből adódhat. Ezt fejlesztheti összerakós - szétszedhetős játékokkal, mint például a kirakós kockák, vagy a puzzle-k. De készíthet hiányos rajzot is, gyermekének pedig legyen az a feladata, hogy kiegészítse a hiányzó részeket.

Nem ismeri fel gyermeke a már megtanult betűket, szavakat., ha azok más nagyságúak vagy színűek? Ez az alak- és formaállandóság fejletlenségeiből adódik. Ilyenkor nagyon hatékony, ha különböző formákat (pl. háromszög) járással, futással alakítanak ki. Rajzolják a padlóra az alakzatot (én szigetelőszalaggal szoktam - tartós is és könnyen visszaszedhető, ha már nincs szükség rá), s mozogják körbe. Ezután következzék tárgyak válogatása forma alapján - pl. logikai készletből gyermeke válogassa ki a háromszögeket.

A betűk, szótagok felcserélése, olvasásban a szóköz, írásban a szóköz és a sorköz be nem tartása a térészlelés hiányosságaiból, a térbeli összefüggések felfogási nehézségeiből adódnak. Ilyenkor sokat segíthet mozgásos játékok, versek, mondókák lejátszása. Pl.: "Előttem van észak, hátam mögött dél, balra a nap nyugszik, jobbról pedig kél."

A d-b, d-p, betűk gyakori összetévesztése vízszintes-függőleges irány felcserélése, betűk, számok fordított írása, olyan szavak felcserélése, amelyeknek visszafelé olvasva és írva is van értelmük, pl.: lát-tál, ezek az iránytévesztéssel, a téri irányok megítélési nehézségeivel vannak összefüggésben. Ebben az esetben nagyon fontos az irányok tudatosítása. Építsenek kockákból pl. egy házat, mellé egy fát. Hurkapálcára pedig egy kismadarat. Adjon utasításokat a kismadárnak (pl. Repülj kismadár a ház elé! – mögé, felé, alá, jobb oldalára, bal oldalára, a ház és a fa közé...stb), s gyermeke - aki a kismadár - hajtsa végre.

A mai magazin mellékletében az azonosságok és különbözőségek gyakorlására talál feladatokat. Nyomtassa ki őket, majd kérje meg gyermekét, hogy keresse meg minden sorban azt az egyet, amelyik nem olyan, mint a többi, és színezze ki. Ha nehezen boldogul gyermeke, akkor a többi sort takarja le, s csak az a sor látsszon, amelyikkel dolgoznak.


Dudáné Driszkó Adrienn
Szóforgató Stúdió
http://szoforgato.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése